/Az alább-, és a 3részes sorozat összességében leírtak, nem jelentenek állásfoglalást semmilyen elgondolás mellett, az egész csupán továbbszőtt szálak szubjektív összessége, mely mint önálló elmélet van itt levezetve. Természetesen jómagam a tudomány pártján állok, de azt azért el kell ismerni, világunk egésze nem fedhető le, csupán a tudomány kérdésekre adott, aktuális magyarázataival. (Ezért is szeretjük a Science Fiction filmeket/elbeszéléseket:) Erről bővebben a 3. részben írok, jó szórakozást és belemélyülést kívánok nektek! Hozzászólásokat természetesen várok, ha van kedvetek írni, vagy van észrevételetek./
 

    ..Térjünk vissza a zebránkra amit az oroszlán elkapott. A kérdés ez volt: Ha ennyire feltünő a zebra színe a homokszínű szavannán, miért lett fekete-fehér a zebra? Hogy az oroszlán könnyebben elkaphassa?
    Amikor először beszélgettem erről a témáról barátokkal, valamelyikük azt mondta: mert így fejlődött, tudod, evolúció. Az emberek javarésze beéri ezzel a válasszal és nem akarja megkeresni a valódi okát a jelenségnek, pedig bizonyos nézőpontokból fontos szerepe van ennek a jelentéktelennek tűnő kérdésnek. Úgy tartjuk hogy a természet semmit sem bíz a véletlenre, mindennek valami oka van. Az hogy a kaméleon vagy egyes rája-, polip fajok képesek színükben alkalmazkodni a környezetükhöz az a zsákmányszerzéssel, a relytőzködéssel áll szoros összefüggésben. Másképpen fogalmazva az élelemszerzés, a félelem és a túlélés miatt lettek képesek környezetükkel azonosulni. Ez teljesen közismert. De akkor mégis miért fekete-fehér a zebra? Hiszen nincsenek fekete-fehér tereptárgyak, növények a szavannán. Hogyan lehet mégis hogy ilyen lett az állat színe? Nem a környezetükhöz próbáltak azonosulni, hogy jobban védve legyenek? Nem.

     Az ő esetüben ugyanis nem felülről várható a támadás mely életüket veszélyezteti, nem madarak falják fel őket, az oroszlán vízszintes koordinátákon mozog. Ide tehát másik megtévesztési módra volt szükség. Mivel a zebrák közösségekben élnek, egymás mellett élik életüket, a kézenfekvő megtévesztési mód ha függőleges csíkokkal összezavarják az oroszlánokat, mikor azok ki szeretnének választani egy bizonyos példányt a sok közül. Az oroszlánokat megzavarja, összezavarja a csíkozás míg a zebrák együtt vannak. Ez a logikus magyarázat, de nem válasz a kérdésre. A helyes kérdés ez: hogyan lett az első zebra fekete-fehér, illetve mi késztette az ’első’ zebrákat arra hogy változzanak fekete-fehérré?

    Persze, mondhatják erre a tudósok hogy régen nem voltak csíkosak, aztán egyre csíkosabbak lettek, változott a környezetük, a génállományuk stb. De ez a vélemény a Nagy Egészet tekintve nem tűnik teljeskörű magyarázatnak. Egyik barátom azt mondta erre: „Nézünk például egy halcsapatot amelyben minden példány ezüst színű kivéve egyet amely valamely külső behatás vagy valamilyen természetes/kozmikus sugárzás hatására módosult génállományal született. Ezt a halat pl. sötétebb foltok borítják, amik a sötétebb tereptárgyak közelében is biztosítanak védelmet, akkor az a hal tovább él, később falják fel más ragadozók, mint a többi társát. Ezért nagyobb valószínűséggel adja tovább génjeit, mint a többi hal. Ebből pedig az követezik, hogy néhény év múlva túlnyomórészt ilyen színű halak alkotják majd ezt a csoportot. Tehát így műkődik leegyszerüsítve az evolúció.”

    Válasznak tökéletes volt de felmerült bennem egy kérdés: Hogy lehet hogy a nöstény halak ezt a foltos pasit választják majd az egészségesek helyett, hiszen ’mutációs’ elváltozások esetében inkább kirekesztik a csapat tagjai az ’abnormális’ egyedeket. A következő választ kaptam: „Azért mert az egészséges egyedek idejekorán meghalnak és nincs idejük a csajoknak válogatni, így a módosultak maradnak és idővel ők lesznek az életképesebbek, az ezüst színűek lesznek az elmaradottabbak. Ezután perifériára szorulnak és kipusztulnak, és csak foltos halak fogják alkotni azt a fajt."

    Tehát így működik a tudományos megközelítés. Képzeljük viszont el bolygónkat a világűrből. hatalmas bolygó, rengeteg faj, milliárdnyi élet. Több mint meglepő az a tény hogy ebben a percben minden faj tökéletes tudás birtokosa, elrelythetik magukat egymás elől, megváltoztathatják formájukat, színüket, becsaphatják vagy megtéveszthetik a többieket és mindezt teljesen szisztematikusan, mondhatni nagyon beidegződötten csinálják. És tökéletesen! Valyon miért? Akármelyik kis szegletét nézzük az élővilágnak a rendszerek tökéletesek, a természetben minden élőlény pontosan úgy jár el az életében, ahogyan tennie kell. Nem máshogy. Nincsenek félbeszakadt fonalak, nincsenek látványos hézagok. Alapvetően nagy az egyenlőség ha a tiszta és érintetlen természetet vesszük alapul. Hogy lehet ez? Ezek szerint világunk amelyben élünk az evolúció csúcsa? Tökéletes?

    Itt jön képbe a nézőpont, a mefigyelő személye. Emberi társadalmunk a Nagy Egészhez képest jelentéktelen, elenyésző. Már az általunk látható és leírható, galaxisokkal tarkított világegyetemünk szemszögéből is jelentéktelen az emberi faj éppúgy mint a Föld. És világegyetemünk sincs egyedül. A Nagy Egész szemszögéből az is jelentéktelen. (Ebben az értelmezésben persze, lesz szó olyan elméletekről, melyek alapjaiban rengetik meg a körülöttünk lévő rendszerek valósságáról alkotott képünket. De most maradjunk a személyes nézőpontnál.) Emberi társadalmunk is megosztott a tekintetben tökéletes-e Földünk és változatos élővilága. A természetet kutatók és a természetet tisztelők szerint ’tökéletesre van megteremtve’. (Persze tudom, hogy több tudós szerint nem az, szerintük sok faj nem tökéletes, köztük az ember sem, hibás anatómia, stb, de azért ha belegondolunk rájövünk, a Föld bármely időszakába megyünk is vissza, adott pillanatban a környezet és élőlények tökéletes összeilleszkedését találnánk valószínűleg. Akár a Júra korban, akár más korban.. erről később írnék.) Az átlagemberek szerint messze van a tökéletestől, a pesszimisták szerint a létező egyik legrosszabban ’megtervezett’ világ a miénk.

    Régebben volt egy elgondolásom miszerint a Föld a halál bolygója. Büntetés vagy valamilyen kísérlet, esetleg teljesen magától létező, értelmetlen és céltalan világ. Ha belegondolunk abba, hogy egyes baktériumok 'örök' életűek, nem fogjuk érteni mi miért nem fejlődtünk örök életűnek, főleg annak tükrében hogy egy baktériumot is élőlénynek tekintünk. Saját ’tudattal’ rendelkező lénynek.(?) Akárcsak mi? Akkor hogy-hogy mi nem élünk örökké? Nem ez lenne a logikus? Örök életű fejlettebb szervezeteknek kéne léteznie csupán a Földön. Ami ezt az elgondolásomat tovább súlyosbította az egy szóban összefoglalható: gyógyulás. Miért vagyunk megáldva a gyógyulás képességével ha életünk vége úgyis a halál? Tegyük fel hogy mi, emberek, nem tudunk gyógyulni, és látunk egy TV-sorozatot ahol a szuperhős szuperképessége az hogy velünk ellentétbe meg tudja gyógyítani saját magát. Öngyógyításra képes. Ez a képessége. Ebben a képzelt világban minden kisgyerek öngyógyító szuperhős akarna lenni. Térjünk vissza saját környezetünbe. Minden ember magától értetődőnek vesszi a gyógyulást. Pedig szerintem szuperképesség. Hihetetlent viszünk végbe vele. Miközben az élettelen tárgyak képtelenek állapotukat megváltoztatni, addig mi élőlények képesek vagyunk erre.

    Ha az élet egy számítógépes játék lenne, a gyógyulás folyamatának kifejlesztésére rengeteg időt és energiát kellene fordítani 'pazarolni' más tényezők és nézőpontok elhanyagolása mellett. Akkor a valóságban sem lehet ez másképp. Ki, Mi fektetne ekkora energiát a gyógyúlás-funkció kifejlesztésére ha a végén úgyis a halál vár ránk? Mi értelme lenne ha nem lenne célja? CÉL? Hmm.. Eszerint valakinek/valaminek haszna van abból a rövid időből, ami nekünk egy földi élet.

    Ezen a ponton az életről alkotott elmélet-rengetegünk egyik szálának végére jutottunk. Itt veszi kezdetét a gondolkozás. Nézzük mit tudunk biztosan: életünk hossza bele van égetve kromoszómáinkba. Tudósóknak sikerült egyes férgek esetében megtöbbszörözni életük hosszát, konkrétan sejtjeik élettartamát növelték azáltal hogy módosították a kromoszómák végein elhelyezkedő kicsiny időzítőket. Látszólag ez nem túl jelentőségteljes kísérlet, mégis sokat elárul lehetséges alkotóink, felügyelőink eszköztáráról. Ha hiszünk annak a megállapításnak, miszerint rövid életünk valamiféle kísérlet része, összeáll egyfajta stabil kép.. folyt köv.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.